Érezted már, hogy kevés az óra minden perce,
hogy szükséged van még lázra, büszke lendületre,
hogy menni szeretnél, de már fáradtan rogysz össze...,
hogy rövidek a nappalok, s nem jutottál többre?
Gyermeked arcát, mosolyát szinte alig látod,
teljesítmény, előírás szigorú világod.
Takaród hosszát méred, örökké rövid, látod...
A ruhát rád szabták, az út is ismert, de járod...
Rég lejegyzett sorok. Olvasod, megéled újra,
indigó a sors könyvében, tán előírt csapda.
Kőbe zárt ritmus, erőltetett monotonsága,
korán elhasználódó test a léleknek dráma.
Egyenlőnek teremtődtünk, jöttünk a világra.
Mennyi fájó tapasztalat. Hol a tanulsága?
Örököltük, mégis mi is csak ezt hagyjuk hátra,
pedig tudjuk mi az, ami mindenkinek járna ...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése