Akkor nem volt, aki rá kiáltson,
ne arra menjen, nem jó az irány...
Ártatlan tévedés, rossz mozdulat,
s a mély sem elég, szakadék alján...
Sokáig még töröltem könnyeit,
s csak sajnáltam, ahogy ült ott bénán,
néztem a létezés pereméről,
szántam őt, gondoltam, visszahoznám.
-Repülj! - súgtam.- Most kapaszkodj belém!
Ne félj, erős vagyok, vigyázok rád!-
Megmozdult végre, kezét nyújtotta,
soha nem felejtem el mosolyát...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése