Elhidegülő érzések

Álmosan mocorog
a gyönyörű kezdet,
megszokottá válva,
sokkal csöndesebb lett.

Hűlőben a forró vágy
ritkábban kap lángra.
Néha ébresztik fel,
egy kis ragyogásra.

Némán szenved az: együtt,
mert olyan egyedül van.
Lelke mélyen hallgat,
a megnyílt hasadékban.

Régen minden más volt.
Eltűntek a szavak.
Egymásra mosolygáshoz,
kevés a gondolat.

Hová lettél édes,
meghitt pillanat.
A veled töltött órák,
most miért álmosak.

Apró hibák élednek,
taposnak egymáson.
Hová lettél megértés,
hogy a lélekbe lásson.

Mardosó rút kétségek,
el nem mondott gondolat,
könyörög az egyetértés,
de más mindig fontosabb.

Gondolkozik a türelem,
az idő miért kevés?
Az érzés megtorpan.
Boldognak lenni nehéz?

Vádlón néz a szeretet,
mindent veszni hagyunk,
hiszen együtt élünk,
mégis egyedül vagyunk...

Zagyi Gáborné
Alkony