Örökös rohanás

Még apró gyermekként,
vágytam a figyelmet,
hogy játszanak velem,
s a közös estéket.

A legkedvesebb az volt,
ha mesélt édesanyám,
röpítettek szavai
a csodák birodalmán.

Élete emlékei,
a legszebb történetek,
mégis a legjobb az volt,
hogy mellette lehetek.

Kevés volt az ideje,
s rövidek a nappalok,
de mindig volt egy mese,
amit meg nem tagadott.

De sokszor vágytam rá
többet legyen velem!
Mielőtt elalszom,
fogja meg a kezem...

Tudtam, hogy sorsa nehéz
fáradt volt kialvatlan,
elvesztek a meséi
szigorú áramlatban.

Megfogadtam akkor,
hogy én majd más leszek,
nekem több időm lesz,
mindenre figyelek...

Aztán anya lettem,
s bizony igyekeztem,
hogy betartsam, amit
magamnak ígértem.

Rohantak a napok
és vele az élet,
kemény munka kellett,
hogy eltartsam őket.

Nem is így terveztem
gyermeket nevelni,
időből több kéne
rájuk kétszer ennyi.

Kevésnek bizonyult
a huszonnégy óra,
s csak ígéret maradt
a gyermek altatója.

Kevés volt a játék
és kevés a mese,
hiába bűntudat ,
nem pótol semmit se.

Elszálltak az évek
fejem fölé nőttek.
Mára családosak,
gyermeket nevelnek.

Szomorúan látom
nincsen változás.
Az ő életük is olyan...,
őrült, örökös rohanás...

Alkony
Zagyi Gáborné

Átdolgozás :Családi élet