Utolsó könnycsepp...

Örökké fázni súlyos jégfalak között,

némán vacogva, összeszorított foggal,

hol a tűrőképesség besűrűsödött,

mikor csak alkut kötsz nyomorúságoddal.

Csak dermedten létezni, életjel nélkül,

őrlődni, de vágyni meleg  leheletre,

mikor a szabott ritmus már-már elkékül,

sikolt a csend, de már nem vársz feleletre...

Az utolsó könnycsepp, mégis életre kelt,

szívedből fakadó, forró, még akar, kér...

 s a kéz amely letörli, lassan kiemel...

nem enged, pezsegni kezd a szunnyadó vér...

Alkony

Zagyi Gáborné