Fásult látkép...

Egy felhőn ülök, lábam a semmibe lóg,
a látvány még evilági, szomorú-szép.
Furcsa, délibábszerű pokolvíziók...
művészi lélekrajzok, hideg szürkéskék...

Mennyi befejezetlen! Eleven torzó...
Rémülten visszafogott, bús időtlenség.
Szinte misztikusan különös látásmód,
idegenszerű, kivesézett, szokott kép.

Ha lehetne kérnék hozzá, távkapcsolót,
mi elembertelenedett frissíteném,
hogy ne kelljen soha sehová szögesdrót...
szívekben lapuló csöndet túlüvölteném...

Egy felhőn ülök lábam a semmibe lóg,
talán értenem kéne, de mégsem teszem,
valóság-látszat hulladékfeldolgozók
füstjét nyelem, ... s csak írom a történetem...

Alkony
Zagyi Gáborné