Palotát építek, de csak úgy ködből,
lépcsőm is lesz hozzá csiszolt kövekből.
Szabályos szépek, könnyeim formázták,
majd rajtuk lépek talpam simogatják.
Imákból ágyat, hol lehajtom fejem,
álmodok szárnyat, mi nem veszélytelen,
aki repülni tud messzire vágyó,
könnyen eltűnik a valósnak látszó.
Légies termekben, visszhangzó végtelen,
lélek szimbiózis varázs a négyzeten.
Könnyű szívvel szétszórt, szelídült harag,
becsülettel megfizetett végszavak.
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése