Nincs kódfejtés...

Semmim nincsen és mégis van mindenem,
mert nincstelen -e az áradó patak,
mi szívemben duzzad. Omlanak falak.
Vagyon ez, amit nem őriz tenyerem.

Éleszt, részemmé vált, visszakérdez,
édes a kóstolt, boldog pillanat,
s a különös egyensúly megmarad,
megváltoztat, formál, erőssé tesz.

Összeérnek ujjaink. Látni tanít,
míg a lelke érinti a lelkemet,
itt és most nem számít múlt, jövő. Vezet.
Jelenné váló impulzus bizonyít.

A legtisztább gondolat. Érezni jó,
még akkor is, ha furcsán rendezetlen,
csillagom ott ragyog a szemében,
nincsen kódfejtés, csak őszinte szó...

Alkony
Zagyi Gáborné