A tegnapot már homály fedi,
a derengő hajnal ködbe vész...
gondolatra apró súlyokat
rak, mindent belepő szürkeség.
Nap fénye után kutató tudat,
nem látni, makacsul szendereg,
bár hordaná még tenyerén az ősz,
nyirkosan hidegek a reggelek...
...de lám rian a felhő takaró,
apró darabokra hullik szét,
mosolyognak ébredő sugarak,
csillan a harmatos falevél.
Mint sok ezer darabra törött
tükörből vissza verődik fénye,
majd elnyeli az ősz alkotta
avarszőnyeg, száradó cselszövése...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése