Bámulom a sötétben játszó,
falon táncoló, lángok árnyát,
nem jön az álom, hogy elnyomja
szívem hangos zakatolását...
Ébren tartanak a felkavart,
felejtésre ítélt lidércek,
mik csupán sajgó érzésekből
kirakott mozaikképek ...
Nem félem a néma kísértést ,
hisz rég elcsendesült haragom...,
mint, ahogy a láng is szelíd szolga,
ha nem tombolhat szabadon...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése