Mindent akartam, semmit fogtam,
bús, keserédes álmaimban.
Ólomszárnyú angyal húzott a mélységbe,
rémisztő zajt csapott, szívem reszketése.
Még kapaszkodtam a lét hajszálnyi peremébe,
nem néztem az angyal csábító szemébe.
Nem elveszni akartam, csak egyszerűen ÉLNI,
biztonságban, szeretve földet érni.
Megbénított a félelem... csapdába estem,
kétségbeesetten kiutat kerestem.
Már csak, akkor kaptam meg , amire vágytam,
mikor felébredtem, s alábbhagyott lázam.
Könnyeimtől ázott volt a párnám,
nehéz volt a súlya s rideg, mint a márvány.
Majd lágyan beburkolt egy meleg átható érzés,
átölelt... nyugtatott egy szerető féltés.
...alábbhagyott lassan ijesztő szívverésem,
s hagytam elveszni magam az édes érintésben...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése