Anyát rajzolt...

Az arca maszatos, szeme könnyes,
de szótlan volt, túlságosan csöndes.
Így, görcsösen összegömbölyödött,
a furcsa krétavonalak között;
mint üldözött, sérült, kicsi állat,
ki úgy hitte ez a rajz varázslat,
hisz ANYÁT rajzolt,
valaki neki,
s mint egy színes folt,
benne megpihent.

Az aszfalt hűvös volt, nem csak rideg.
Nem baj, hisz övé így is, ha hideg.
Melengette ott a szíve körül,
nincs olyan ANYA aki nem örül,
ha hozzábújik kicsi gyereke.
Nem mozdult. A kis teste melege
kettőnek elég,
s tán megöleli.
Várta a csodát,
a szíve igazát.

Ilona Zagyi Gáborné
/képhez írt gondolat/

Bevallom nem szeretek ilyen jellegű verset írni,
de olyan mély fájdalmat érzek, ha erre a képre nézek...