Folytonégő...

Kint üvölt a novemberi szél,
majd beköszön a kéményen át.
A kályhában búsong, keresgél,
föltúrva a meleg hamuját,
de megtorpan.
Izzásra lelt e pillanatban,
hallható az apró roppanás,
s a kavart, fagyos zűrzavarban
a tegnapról ott maradt parázs
még belobban.

Mozdulni késztet a gyönge fény,
mely lélegzik és szinte felnyög,
úgy mint az a parányi remény,
amit mindig magamra öltök
reggelente.
Érzem, ahogy nő, átmelegszik,
tágul a tér a kicsi házban.
Ez, az otthon és nem csak estig
tart az érzés. Megél viharban,
s éjjelente.

Ilona Zagyi Gáborné

/A kép internetről/