Szétkócolt

Valami ott maradt az én időmben,
a már fénytelen keretek között.
Halk szavú bájoló, csendes lüktetés,
ma egy koldus, ki úrnak öltözött.

Szabadon engedem
a sok rongyos igét,
szétdobált nyűgjeim,
mint könnyű tollpihét...

... vonzom őket. Miért ragaszkodom?
Fáradt öltés vagyok. A múltat vonszolom.
Ma játszom!
A foszló szivárványt színeire bontom...
ma újat festek.
Újat, ha mondom.

A jólfésültséget snasszul szertekócolom,
öntelté csúfítok szelídet,
s mint egészből csipkézek, tépek, belőle
ragasztok szeplőket a szeplőtelenségre,
Pacákat, foltokat a tiszta kékre.
Absztrakt formákat, amit magam sem értek.

Más nyelvel tanulok.
Lesz argó, "hótziher"
zsargonnal tarkítok falakat.
Aztán majd hagyom... hagyom szétgurulni
a szemtelen szavakat...

Zagyi G.Ilona