pedig reszket a lélek,
elfelejtett percek
vissza-vissza térnek.
Könnybe fulladt óhaj,
szilánkokra tört szavak,
árnyékként kísértő múlt
árkában, kallódó céltudat.
A szomorú dallamokból
jégvirágok rajzolódnak,
de a lenyűgöző szépségek,
szürke köddé foszlanak.
A farkassá változott
meg nem értett szelídség,
gonosszá váló érdekek,
megbélyegzett őszinteség...
...üres ígéretek, útvesztők,
rém álmok között is éber,
százszor, ezerszer esik el,
és áll fel újra,
és újra az ember...
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése