Három király

Fedi őket az idő homálya,
hogy a három király ki lehet,
kik a karácsonyi Betlehemben,
a jászolánál őrzik a kisdedet...

Akik Jézus bölcsőjénél állnak,
kezükben arany,tömjén és mirha.
Egy hívogató fény vezette őket,
a Betlehem igéző Csillaga.

Az egyik Gáspár:
Tán hatalmas király volt,
gazdag és elkényeztetett,
ki ráunt a fölös élvezetre,
tetteiben értelmet keresett.

Aznap este ablakánál állt,
a ragyogó csillagot nézve,
vonzotta a távoli ismeretlen,
útnak indult, tanácsot remélve.

A második Menyhért:
Talán egy híres orvos volt,
aki jósággal, szívvel gyógyított,
a gyógyíthatatlan kin, szenvedés,
lelkében fájdalmat okozott...

Hitte, hogy válaszra lel,
a szenvedésnek gátat szabhat,
hogy egy ember, vagy hatalom,
majd valaha irányt mutathat.

Meglátta ő is a csillagot,
egyszer régen olvasott róla,
hogy a csillag fénye oda vezet,
tudta ez, az ő útmutatója.

A harmadik Boldizsár:
A bőre színe fekete volt,
talán szerecsen király,
kit kikosarazott egy fehér
bőrű, kényes királylány .

- Keress magadnak egy csillagot,
mosd le bőröd rút feketéjét,
talán, akkor hozzád megyek...-
gúnyos szavak tépték önbecsülését.

Meglátta a fénylő csillagot,
szívében új remények gyúltak,
- Itt az idő! Ez a sors keze. -
gondolta, ezért indult útnak.

Találkoztak egy kereszteződésnél
így hárman a három király,
s mivel céljuk egy és ugyanaz,
már együtt haladtak tovább.

Hamar rátaláltak a barlangra,
ami közepén egy jászol állott,
mellette ült Mária és József,
az újszülött álmára vigyázott.

Engedélyt kértek, hogy láthassák
az édesdeden alvó gyermeket,
kíváncsin, érdeklődve nézték,
ám az újszülött megremegett.

Fázik...döbbent rá Gáspár,
de hisz itt a jó meleg palástja,
hamar a gyermekre borította,
s megérintette egy érzés csodája.

Rájött mi a baj, hogy mi hiányzott,
adni tiszta szívvel, örömöt okozni,
a gyermek ajándéka: szelíd mosolya,
- EZ AZ! -.szeretné világgá kiáltani.

Nézte Menyhért csodálkozva,
miközben a kicsi jövendőjét látta,
Jézus ember okozta földi szenvedését,
ki önzetlenül a kínokat megváltja...

Holnap visszatér szegényei közé,
hirdeti, amit látott: az IGÉT,
hogy nem csak orvosság a gyógyír,
hogy létezik Gyógyító, aki megvéd.

Nézte Boldizsár.
Meglepve látta a sugárzó,
ránevető, bájos arcocskát,
lám nem riassza, mosolyog,
nem féli a fekete arcát.

Minek neki megváltozni,
ha így is lehet szeretni.
Vidám lett a szíve, szinte
megölelne most mindenkit.

Idő múltán elköszönnek,
a három király haza indul,
kíséri őket a kis Jézus csodája,
amitől az életük jobbra fordul.

Alkony