Keserű sóhaj száll,
már nem értesz semmit,
tegnapok tévedése
boncolgatja bűneid.
Szabadulnál tőle,
már-már érzed sikerül,
tisztul fölötted az ég,
s hiszed, hogy kiderül.
De nem enged. Visszaránt,
mindig van, aki figyel.
A pálca törik fölötted,
újra és újra megvisel.
Beléd mar százszor,
kinek hibája több,
s ha véded magad
csak sűrűbb a köd.
Nem érted miért fáj,
miért tépi a sebeket,
mi egyszer már begyógyult,
érzéketlen miért nem lehet.
Kezét nyújtja átölel,
újra nyílik a világ,
de bizalma nem a tiéd,
s az átok hűsége vigyáz...
Alkony
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése