Emlékek erdejében egy nyíló vadvirág,
édes pillanatból sarjadt, könnyek itatták.
Sóhajból csírázott, életre keltette vágy,
míg mohón szárba szökött, ringatta avarágy,
A fény csodálta, csak szép lassan bontogatta,
megélt szépségeit mind a szirmokra írta...
Olvasott a szél, mikor meg megsimogatta,
messzire vitt szavait, most is dúdolgatja...
Alkony
Zagyi Gáborné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése