A törött angyal...

Körbeállták a fát, mókás az ötlet...
a karácsonyfatalp egy formás fatönk lett.
A festett díszeik gyerekujjnyomokkal,
ezüstszálakon papírangyalokkal.
Micsoda egy szépség!
A fa telis-tele...
munka sok volt vele,
de kész, semmi kétség.
Terített asztalon vendégváró tál,
valakit vártak még, pedig későre járt.
- Kéne még valami!- súgta a gyerek.
- Hozom még az angyalt, a kedvenc kincsemet!-
Óvatosan fogta,
vigyázva, két kézzel,
s némi töprengéssel
a tál mellé rakta.
Több éve már, hogy vették a piacon,
néha került elő, csak ünnepnapokon.
Volt benne valami különös szépség,
azt mondták filléres, de hitték, hogy érték.
Hirtelen jött a zaj.
- A rohadt életbe!-
a borgőz lehelte
szó fröccsent szerteszét.
Riadtan nézték a tántorgó apát...
eleshetett... szakadt volt rajta a kabát.
Teljes súllyal zuhant a fenyőfára,
metsző hideg zúdult a kicsiny szobába.
Felrúgta az asztalt.
- ... hogy rothadnátok meg!
Mind eltűnhetnétek!-
ordított, s elhasalt.
Hosszú volt az az éjszaka és hideg,
nem csapott zajt a nő és a két kisgyerek.
- ...mert sokat ittam.- magyarázta másnap,
de a " sajnálom-tól" nem lett új varázslat.
Rendbe szedték a fát...
s jó lett a kutyának,
mit ünnepre szántak.
Fölszedték a morzsát.
A gyerek leguggolt, nagyot sóhajtott,
a tágra nyílt szemében könnycsepp ragyogott.
Cserép darabok az ujjai között.
- Az angyalkám anya, darabokra törött! -

Ilona Zagyi Gáborné